Boltomiglan

it_guru I 2009.09.16. 08:03Bookmark and Share

Ma már szinte mindent interneten vásárol az ember, szerencsémre a néhány évvel ezelőtti gyatra hazai felhozatal is jelentősen bővülni látszik. Optimizmusomat kicsit letörte az EU legutóbbi felmérése, amiben Magyarországnak sikerült megint csak leszerepelnie.

Éppen csütörtökön történt, hogy az irodában végleg kilehelte lelkét a vízforralónk. A titkárnő aznapi feladatai közé tehát bekerült az is, hogy vásároljon egyet, megadott kereten belül. Persze, mint minden modern ember először a neten nézett körbe, hogy hol lehet a közelben vízforralót kapni. Az első 100 találat két tanulsággal is szolgált, 13 különböző webáruház foglalkozik konyhai kisgépekkel és úgy tűnik a hagyományos utcára nyíló boltoknak még mindig nincs honlapja. Ez utóbbit nem is értem, ha nem foglalkoznak házhozszállítással, akkor is legalább egy nyavalyás lapot tarthatnának fenn, ahol a kínálat, az árak és az elérhetőségek fennvannak. Sajnos a forralóra azonnal volt szükségünk, így nyilván nem várjuk meg a boltok 3-5 napos kiszállítási idejét, de az eset ráébresztett arra, hogy bizony már itthon is minden a weben történik, amit csak helyeselni tudok.

Közjátékként jegyezném meg, a mai napig nem értem azt a kisstílűséget amivel az úgynevezett nagyok, a Media Markt, a Saturn és társaik kezelik ügyfeleiket. Az egész kínálat fennvan ugyanis a honlapon, de az árak nincsenek megadva, hogy még véletlenül se lehessen mások kínálatával összehasonlítani. A rendszerben természetesen ott a hiba, hogy telefonos érdeklődésre megmondták mi mennyi. Azt hiszem ez az epic fail kategória.

De visszatérve az eredeti témához, én ma már szinte mindent neten rendelek, még ruházatot is. Aktívan használom az e-bay-t, illetve a bricklink-et is a különböző webshopok mellett, eddig semmi rossz tapasztalatom nem volt. (Illetve dehogynem, de az a Magyar Postát érinti és nem az áruházat.) Úgy tűnik azonban mégse minden ilyen szép és jó, legalábbis a legutóbbi EU felmérés szerint hazánk webboltilag igencsak a legalján jár a létrának. A dolog annyira komoly, hogy egy helyen rögtön két cikket is szenteltek neki. Mint említettem nekem nem volt rossz tapasztalatom eddig bolttal, érdemben nyilatkozni tényleg nem tudok, de igaz ami igaz, random belekukkantottam a dolgokba a cikk után és sajnos úgy tűnik a tájékoztatás nem mindenhol teljes. Ez már azért is elkeserítő, mert amennyire lelkendezem az internet terjedése és a webboltok felvirágzása és versenye miatt, annyira lehangol a lehetőség, hogy egy új lehúzóágazat születhet. Ezért fontos a fogyasztói öntudat és a tájékoztatás. Utóbbiban szintén sikerült leszerepelni, az elmarasztalt 10 üzlet nevét ugyanis nem hozzák nyilvánosságra. Míg más civilizált országban nyugodtan közhírré tehető, hogy kik károsítják meg a vevőket, addig itt a törvény újfent a bűnöst védi, gratulálunk. 

Megint arra kell gondoljak, hogy hazánk sajátosan a lehúzás elvén működik, tehát kis befektetéssel gyorsan, nagy nyereséget generálni, olykor bármi áron. Ez a hozzáláss egyszer visszaüt, sőt mint láttuk máshol már többször vissza is ütött. Ennek ellenére nem tanulunk, talán szüksége lenne a tisztességes webboltok összefogására a csalókkal szemben, mert mindannyian pénzből élünk, ahogy az a kiskereskedő is akitől végül a forralót vettük. Csak hogy jól záruljon a történet, némi Google varázslás és egy telefon után sikerült találni két sarokra egy boltot. A honlapjuk talán Word-del készült, de a lényeg, hogy up-to-date és minden információt tartalmaz. Aznap ők nyertek 17ezer forintot, mert ők legalább megpróbálnak lépést tartani a fejlődéssel.

A bejegyzés trackback címe:

https://itguru.blog.hu/api/trackback/id/tr511385516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása