I need a Hero

it_guru I 2009.08.16. 14:08

Érintőképernyős kütyükre azóta vágyom, amióta azok feltűntek különböző sci-fi filmekben. Persze vágyom még hiperhajtóműre, lépegetőgépre, lézerpisztolyra és halálcsillagra is, nincs kétségem afelől, hogy ezek is érkeznek majd egyszer.

Na de vissza a jelenbe, mert az érintőképernyő már nagyon is jelen. A trend, miszerint érintőképernyővel bármit el lehet adni mára megfordulni látszik, azaz érintőképernyő nélkül semmit sem lehet már eladni. Ennek megfelelően nem csoda, ha a számítógépgyártók és mobilcégek egyre-másra dobják piacra különböző ilyen jellegű termékeiket.

Az iPhone őrületből szerencsésen kimaradtam, és szándékaim szerint maradok is, bár eddig úgy tűnt előbb-utóbb kénytelen leszek megtérni az Apple-höz. Évekkel ezelőtt szereztem be magamnak egy Nokia N800-at, majd egy N810-et, ezek nagyszerűen helyettesítették az Apple termékét. Alapelv volt ugyanis, hogy én az eszközöket munkára használom, az iPhone pedig nagyszerű játék, de professzionális felhasználásra alkalmatlan. Míg a Nokia UMPC-je minden további nélkül elbánik a multitaskinggal az iPhone már akkor sem volt képes erre. Persze tudom, nem lehet vele telefonálni, de akkor nem is ez volt a cél, csupán annyi, hogy online lehessek bárhol és bármikor. Egy brief olvasása közben chaten megbeszélni a teendőket a munkatársakkal a Balaton partjáról, majd a fényképező SD kártyáját a gépbe csúsztatva átméretezve és megvágva feltölteni a nyaralás képeit a flick-re, ez az a szabadság, amit az Apple sosem nyújtott.

Ha emellé még hozzáveszem az Apple Store agresszivitását és elég sajátos szempontú válogatási rendszerét érthetővé válik, miért is nem vagyok híve a telefonnak. Az N800-ra ugyanis ingyenesek voltak a programok, a Linux alapú rendszernek köszönhetően bárki fejleszthetett rá és szinte minden programnak megvolt a maga Nokiás megfelelője. Nem is csoda, hogy úgy döntöttem, nekem nem lesz iPhone-om, várok addig amíg valami hasonlóan jó UMPC vagy okostelefon érkezik. Az idő pedig sürgetett, az N810 kezdett véglegesen kiöregedni. Képnézegetésre, e-mail írásra, chatelésre, még mindig kitűnő, de egy-egy flash vagy java túltengéses oldal olvasása közben komolyan megizzad szegény. Kacsintgattam hát a Blackberry és a HTC felé, de egyik teljesítményével sem voltam elégedett, ráadásul a HTC esetében a WindowsMobile miatt úgy éreztem szintén csak egy zárt rendszert kapok.

A Google Android G1 adott némi reménysugarat, de hiába pörgettem forgattam, nyomkodtam, valahogy nem volt az igai, gyorsan túl is adtam rajta. Nagyon bíztató kezdet volt, de látszott rajta, van hová fejlődnie. Szerencsére a fejlődésre nem kellett sokáig várni, hiszen ittvan a G2-ként is emlegetett HTC Hero. Amióta csak olvastam a hírt az új készülékről vártam, hogy kézbevehessem. Most pedig annyira ittvan, hogy az eddigiekkel szemben nem csupán kéz alól, szürkeimportból kapható, hanem hivatalosan is beszerezhető.

A készülék még nem tökéletes, de már eléggé jó ahhoz, hogy boldogan zsebrevágjam, mindent tud, ami szerintem ma elvárható és majdhogynem a végletekig személyreszabható. A Nokiához képest kicsi kijelzőért cserébe kárpótol, hogy végre nem egy féltéglával kell mászkálnom, sőt telefont sem kell külön magammal vinnem. A kicsit böszme kialakításért haragszom, de azzal nyugtatom magam, ez egy telefon és nem UMPC, így elfogadhatóak az engedmények. Legnagyobb meglepetés számomra a Facebook és telefonkönyv összekötése, kontaktjaink adatait akár a közösségi oldalakról is frissíthetjük, ez tényleg a jövő. Sőt a Facebook-os statusok megjelennek a telefonkönyvben is, így azt is lehet látni ki az aki éppen tárgyal, nyaral, vagy éppen moziban van. Van még beépített mail, napló, satöbbi, ezek alapszolgáltatások már, külön kedvencem a Twitter app. A zenelejátszás és filmnézés is bennevan a csomagban, bár bevallom sosem használom őket, a készülék munkaeszköz, a szórakoztatásomról más gondoskodik.

Az érintőképernyő MultiTouch, végre úgy működik, ahogy annak kell, nincs az a maszatolás amit a Nokiával voltam kénytelen eljátszani időről időre. Persze a kétujjas dolgok csak böngészésnél működnek, ebben az Apple továbbra is egyedülálló marad. A kellemetlen rész, hogy a Hero bizony kicsit lassabb az iPhone-nál, de cserébe olyan szabadságfokot ad, amit utóbbi sosem fog. Akárcsak a Nokia a HTC készüléke is SD kártyát használ, tehát 16 GB-ig bővíthető és USB-n keresztül szabadon lehet rá, illetve róla másolni, nincs idegesítő tetvészkedés az iTunes-szal. Vannak persze negatívumok is, például az, hogy a saját memóriába a szükséges minimumon kívül nem lehet mást másolni. Tehát még egy csengőhangot sem lehet felrakni, a készülék mindent az SD-re kényszerít. A másik kellemetlenség, aminél értetlenül vakartam a fejem, az a bluetooth volt, azon keresztül ugyanis nem lehet filet küldeni. Ezen azóta is gondolkodom, nem látok ugyanis benne semmi logikát, hacsak nem valamiféle kicsavart szerzői jogi dolog, de akkor üzenem a fejlesztőknek, én dolgozni szeretnék. Ciki egy tárgyaláson vagy megbeszélésen e-mailben átküldeni az anyagot a telefonomról, ha a címzett mellettem ül.

Személyes élménynek ennyi talán elég is, aki kíváncsi az úgyis utánanéz szakportálokon vagy szerencsésebb esetben ki is próbálja. Véleménynek csupán annyi, hogy a készülék nem tökéletes, de már elég jó ahhoz, hogy a zsebembe nyúljak érte. Persze fontos az érzelmi tényező is, bevallom sokat nyomott a latban, hogy nem Apple és nem Windows függő a készülék.